1871 menekült, köztük nagyon sok gyerek érkezett a fővárosi pályaudvarokra vasárnap
A legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább vagy rokonokhoz mentek.
A legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább vagy rokonokhoz mentek.
A menekültek leginkább Ausztria, Németország, Lengyelország felé utaznak tovább.
Teljesen kiürült a Nyugati pályaudvar.
Fedák András törzsőrmester Kárpátalján született.
A civilek pillanatok alatt megszervezték az ukrajnai menekültek ellátását. De kik azok, akik a meleg szobából kezdeményezett utalás helyett vagy mellett a saját lakásukba fogadnak be rászorulókat, és miért vállalkoznak erre?
Az orosz-ukrán háború kezdete óta mintegy ötven ukrán gyerekről gondoskodtak a vatikáni gyermekkórházban.
Riportjában párhuzamba állította a 2015-ös és a mostani menekültkrízist a brit napilap.
Több ezer orosz munkavállalót vizionáltak Paksra és környékére az elmúlt években, de ahogy az atomerőmű bővítési projektje is megtorpant, úgy a munkavállalók sem igazán érkeztek, már a háború kitörése előtt is óriási volt a bizonytalanság. Sőt, új bérlők helyett az utóbbi időben inkább azoknak az ukrán munkavállalóknak a családtagjai érkeznek a környékre, akik a háború elől menekültek el.
A Keletinél is változik a helyzet. A sportcsarnokban a B épület lesz a menekülteké, március 21-től.
A 40 éves férfi egy civil segélyszervezeten keresztül jelezte, hogy szállást tudna adni egy menekültnek. Egy nő érkezett hozzá, de nem sokáig maradt.
A miniszterelnök nagyon tevékenynek mutatkozik a határon.
Az Ukrajnából menekülőknek szánt adományokból emelt el több csomagot egy vásárosnaményi férfi.
Az érkezők közel harmada gyerek volt.
A következő három napban a debreceni laktanyából szervezi az Ukrajnából menekülők ellátását a miniszterelnök.
A Népszava szerint a miniszteri utasítás első változatát még a rendszerben dolgozók is nehezen értelmezték.
A legtöbben egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek.
Egy madridi apa a fiával fogta magát múlt héten pénteken és levezetett a magyar-ukrán határra. Odafelé adományt vittek magukkal, de már egy ukrán menekültcsaláddal térnek vissza Spanyolországba. Gyerekeiket menekítő kijevi és harkivi édesanyák, őket segítő magyarok és egy új, biztonságos élet reményét kínáló spanyol család kivételes története. Riport.
Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke beszélt erről. Szerinte a budapesti hotelek tele vannak ukránokkal.
Póta György gyermekorvos szerint Ukrajnában nem olyan jó az átoltottság.
Nem egészségügyi ellátásról, pszichoterápiáról van szó, hanem „segítő és támogató beszélgetésről”.